Adatkezelési tájékoztató
Tisztelt Előfizetőnk!
Ez úton tájékoztatjuk arról, hogy, mint azt már az érintett lapokban is jeleztük, a Füles, illetve a Praktika című lapok kiadói jogát, illetve az előfizetői adatok kezelésének a jogát 2009. július 10.-i hatállyal a Sanoma Budapest Kiadó Kft. az IQ Press Lapkiadó Kft.-re engedményezte.
Az IQ Press Lapkiadó Kft. az érintett lapok vonatkozásában terjesztőt váltott, a terjesztési szolgáltatásokat a jövőben a Magyar Posta Zrt.-től veszi igénybe. Ezt a változást azonban Ön nem fogja érzékelni, kedvenc lapjának kézbesítésére továbbra is a megszokott napon, a megszokott időben, a megszokott módon kerül sor.
Tájékoztatjuk továbbá arról is, hogy a terjesztőváltás az előfizetői adatok kezelésének a jogát is érinti, a lapokat a Magyar Posta Zrt. a saját nevében terjeszti, az előfizetői díjak beszedésekor a nyugtát a saját nevében állítja ki. A postai terjesztési modell alkalmazása érdekében a Magyar Posta Zrt. jogutódlással (engedményezés és tartozásátvállalás útján) átveszi előfizetése kezelését, az előfizetői szerződés teljesítése során tehát az Ön partnere a Magyar Posta Zrt. lesz. A jogutódlás természetesen nem csak a jogok gyakorlására, hanem a kötelezettségek teljesítésére is vonatkozik, és csak az Ön hozzájárulásával érvényes.
Tájékoztatjuk végül, hogy a következő előfizetési időszakra eső előfizetési díj beszedése érdekében a Magyar Posta Zrt. az általa kibocsájtott, saját nevében kiállított nyugtával / számlával fogja megkeresni Önt.
A Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 328-332.§-ai szerinti kötelezettségünknek eleget téve értesítjük, hogy az engedményezésre és tartozásátvállalásra az Ön előfizetési szerződése vonatkozásában azon a napon kerül sor, amelyen Ön - a következő előfizetési időszakra szóló előfizetési díj megfizetésével, - mindehhez hozzájárul.
Hozzájárulása, szükségszerűen, arra is kiterjed, hogy az előfizetési szerződése teljesítéséhez szükséges személyes adatokat a továbbiakban a Magyar Posta Zrt. kezelje. A Magyar Posta Zrt. adatkezelési alapelveit, illetve az adatkezelésről szóló tájékoztatást a következő linkre kattintva találhatja meg: A Magyar Posta Zrt. hírlap előfizetők részére nyújtott, lapterjesztéshez kapcsolódó szolgáltatásainak általános szerződési feltételei
Kérjük, hogy jelen tájékoztatásunk tartalmát mérlegelje, és a következő előfizetési időszakra eső előfizetési díjat annak figyelembevételével fizesse meg.
Együttműködését előre is köszönjük!
Tisztelettel: IQ Press Lapkiadó Kft., Magyar Posta Zrt.